Február második felében jött édesapámtól a hír, hogy az Angliában élő 8 éves unokahúgom megyei bajnok lett tornában (2011 tavaszán voltunk kint pár napig, a nagyon durva törzsolvasók még biztos emlékeznek rá, amikor írtam, akkor elmentünk egy edzésére, és elég keményen tolta), és mondta is az öreg, hogy a versenyt megelőző héten valami heti 20 órát tréningezett 8 éves létére, és még serleget is kapott az első helyért. Nem is csoda, én az utolsónak is adnék egyet.
Februárban már tapasztaltam pár olyan jelet, amiből azt vettem le, hogy a heti 20 óra edzéstől való elmaradás ellenére nekem is érdemes folytatnom a dolgot, és hosszabb távon is lehet keresnivalóm ebben a műfajban. Maga a márciusi ciklus egy kis hátránnyal indult azzal, hogy az első hét elején még nem volt meg a múltkori részleg utolsó edzése, és a tesztfutás sem, így először azokat kellett bepótolni.
Erősítő edzések: nyilván ugye erre helyeztem a fő hangsúlyt, és ezek is sikerültek a legjobban. Voltak a két hónap alatt egy órás, voltak fél órás, és voltak rövidebb tréningek is. Eleinte úgy terveztem, hogy valahol felváltva lesz a kettő, mármint a 60 és a 30 perces, és ez április végéig működött, amikor is volt egy olyan tréning, amikor sokkal rövidebb idő alatt, de egy intenzívebb edzés során jobb eredményeket tudtam elérni, mint előtte. Ehhez mérten az edzéstervezéshez való viszonyulásom is megváltozott: mostanában nem nagyon szeretem hosszú távra előre leírni a tréningeket, mert sok tényező befolyásolhatja a minőséget idő közben. Kérdés még az is, hogy mennyire lehet 1-1 lépés, vagy szint eléréséhez határidőt szabni? Véleményem szerint pontosat nem, csak hozzávetőlegesen, de ezt majd egy következő posztban részletesebben le fogom írni. Néha volt olyan, hogy hosszabb szünetet hagytam két edzés között, ezt utólag megbántam, mert ez által sajnos kevésbé fejlődtem.
Szinte mindegyikben gyakorlatnál sikerült jobb eredményeket elérnem, és a fejlődés hol gyorsabban, hol lassabban ment végbe. Ahol gyorsabban, ott igyekeztem ugyanúgy folytatni, ahol pedig lassabban, ott pedig valamit megváltoztattam. Kérdés volt, hogy – mivel az erősítő edzések utánra általában tettem futást – hová pakoljam véglegesen a guggolást, mert természetszerű, hogy azok után nem tudok teljes kipihentséggel nekiindulni az aszfaltnak. Végül ez is megoldódott, mert egy idő után tudtam úgy végezni a lábedzést, hogy ne legyen hátrányos a futásra nézve. Ami pedig a fő sorozatok előtti bemelegítést illeti: az egyik első dolgom az volt, hogy belőjem az ott szükséges intenzitást, amitől a lehető leghatékonyabb lesz az edzés. Ez mindegyik gyakorlatnál más és más, de összességében elmondható, hogy nagyjából három, egyre növekvő intenzitású bemelegítő sorozat szinte mindenhol tökéletes.
Ami pedig az edzések „belső szerkezetét” illeti, április közepéig domináltak a „mindent bele” típusú edzések. Egyszerűen mindent beleadtam, ami bennem volt, és ez jókora fáradtságérzetet okozott. De élveztem. Hasonlóan toltam, mint januárban és februárban, azaz általában két perces szüneteket tartva két sorozat között. Április végétől már rövidebb edzéseket nyomtam le, és a „hagyok erőt a bankban” elv vált kifizetődővé. Ezek pedig úgy működtek, hogy jóval kevesebb, szinte semennyi szünet nem volt, hanem ahogy vége volt az egyik sorozatnak, rögtön következett a másik. Így is működött a dolog. A guggolás mellett két olyan területen is elvégeztem azt a lépést, ami a Wade-könyvekben mesterlépésként lett aposztrofálva, persze itt még azért távolról sincs vége a bulinak.
Futás: kevésbé sikerült úgy, ahogy szerettem volna, de annyira nem volt rossz, főleg úgy, hogy az elsődleges, május elejére szóló tervet sikerült teljesíteni. Az áprilisi szakasz egyébként jobban sikerült, de ehhez az is kellett, hogy március végén egy kicsit „megreformáljam” az egészet: onnantól fogva valamivel kevesebb sorozatot futottam, mint amennyi az edzéstervben elő lenne írva, és a fő vonulatot inkább arra helyeztem, hogy kimenjek, és gyakoroljak. Ez viszont hasznos volt, mert gyakrabban mentem ki és gyakoroltam. Annyiban is sikerült könnyebbé varázsolni a futást, hogy lemértem a futópálya menti oszlopok távolságát, gyönyörű kerek 50 méter jött ki, így simán lefutható volt a 200, a 300, a 350 méter, de még a rövidebb távok is mentek (érzésre, de azért 20 métert könnyebb viszonyítani az 50 méterhez, mint kétszázat csak úgy). Április elejétől már sokkal jobban is szerettem emiatt a futóedzéseket, ráadásul onnantól már az idő is jobb volt.
Krav Maga: az edzések többségére elmentem, amikor meg nem voltam ott, az általában egy ünnep miatt történt, amikor nem volt nyitva a terem (Húsvét hétfő), vagy pedig azért, mert más elfoglaltságom volt. Néhol nehezebb volt, mert 1-2 edzésen megesett, hogy erőállóképesség-fejlesztés gyanánt fekvőtámasz, felülés és guggoláshegyek voltak, ami után – mivel alapvetően itthon nem erre törekszem – jókora, több napig tartó izomlázak is előfordultak. A KM-edzések belső szerkezetéről eddig nem beszéltem, ezután sem szeretnék, mindössze annyit, hogy mostanában úgy csinálom, hogy edzés után egy .doc fájlban leírom azt, hogy milyen támadásfajtára milyen védekezést csináltunk, és utána sokkal jobban segít ahhoz, hogy rögzüljön, így pedig ez is sokkal élvezetesebb.
Legutóbb említettem, hogy február közepe táján 86,1 kiló voltam, és azt, hogy az akkor elkezdett diétát március elején is tartottam. Március közepén-második felében hagytam abba, azaz bő 30 napig tartott, addig ugyanúgy étkeztem, ahogy az előző szekcióban leírtam: naponta általában két kajálás, és mindkettő U1-es ételekkel. Ritkán, de előfordult, hogy megettem valami „káros” édességet is, de ez tényleg 1-2 alkalommal történt csak meg. Amikor abbahagytam, akkor ráálltam otthon a mérlegre, ami nem digitális, mint az, amivel a 86,1 kijött, így csak körülbelüli értéket tudok mondani: 83 kiló körül voltam, és a tükörben látottakkal is jobban meg voltam elégedve. Sajnos teljes mértékben nem tudtam leadni a felesleget, de így is sokkal jobban éreztem magam. Az edzések eredményességéhez azért ez a tény is hozzájárult, mert mégiscsak könnyebb 83 kilót mozgatni, mint 86-ot. Most, májustól viszont megint odafigyelek az étkezésemre, viszont némiképp itt is módosítva, amit egy hónap múlva mindenképpen leírok.
Összességében azt tudom elmondani, hogy ez alatt a nyolc hét alatt valamivel több edzést nyomtam le, mint az első tíz hét során, és ezek eredményesebbek is voltak. Pár hete, amikor végre valahára megnéztem a Rush című filmet, talán akkor hallottam egy ilyet, hogy „mutass nekem egy elégedett embert, és mutatok neked egy vesztest”. Én sem vagyok elégedett ezzel a két hónappal, főleg az edzések mennyiségével, mert ez lehetett volna több is, de mindenesetre örülök neki, hogy szinte minden alkalommal fejlődtem.
Innentől fogva 28 naponta érkezem majd, mint a menstruáció: néha 1-2 időközi poszt előfordulhat, mint hogy a közeljövőben írok egy részletesebbet a tervben még hátra lévő lépésekről, ahogy azt említettem. Szerettem volna a mostani posztba fotókat is betenni, de a fényképezőgépem egy kicsit bekattant, úgyhogy a jövő hónapban lesznek csak, ezt viszont megígérem. Talán még videók is. De csak nyaktól lefelé. Még egy dolog: sajnos lassabban írok, mint George R.R. Martin, a múlt heti posztot egy héttel késtem le, ezt viszont már csak tizenegy órával, de a továbbiakban mindig tartani fogom a vasárnap déli 12 órát, azaz a legközelebbi edzésnapló témájú bejegyzés június 8-án, 12:00-kor lesz, a gyakorlatokról szóló, már említett pedig valamikor korábban.
Utolsó kommentek