Azok az olvasók, akik múlt pénteken 16:00 és 19:30 között ránéztek az oldalamra, ők már láthatták ennek az írásnak az első felét, mert eredetileg akkor akartam megjelentetni. Aztán nem sikerült addigra befejeznem, viszont szépen elfelejtettem áttenni egy másik napra. Így legalább kipattant az isteni szikra a fejemből: a további ilyen malőrök elkerülése végett mostantól a Wordben fogom megírni a posztokat.
Fogalmam sincs, hogy volt-e már olyan ember, aki a fekvőtámasz, vagy a húzódzkodás mesterlépését teljesen a kezdő szinttől indulva, és patentul minden játékszabályt betartva el tudta-e mindössze 1 év leforgása alatt érni, ahogyan azt Wade írja az első könyvének a vége felé. Valószínűleg volt, azonban én jó egy évvel ezelőtt egészen biztosnak érezve beközöltem, hogy ez az én esetemben egy kb. 3 éves sztori lesz. Sajnos egy elég gyenge gyereknek indultam annak idején, és a rendszeres testmozgás, mint olyan, 17 éves koromig az iskolai testnevelés órákra, és ritkább, haveri szintű focizásokra redukálódott le. Aztán jött a karate 4 éve, ahol azért valamennyire megerősödtem, hiszen ott minden edzésen csináltunk fekvőtámaszokat és felüléseket, amiket nem egyszer igyekeztem egy kicsit elcsalni (szabálytalanabbul végezni), és erre nem is vagyok túl büszke. Ezek viszont csak negyedik-ötödik szintű dolgok voltak a Convict Conditioning rendszere alapján, tehát túl nagy erőt nem fejlesztett, ezért ez az új edzésterv, amit 2011 januárjában kezdtem el, valamennyire azért új volt nekem. Az edzést még véletlenül sem úgy akartam elkezdeni, ahogy az elrettentő példa írja (azaz hogy 2-3 hét után már a hetedik szintnél fulladozok), hanem szépen sorban, az első pár hét-hónap során még csak ismerkedni a gyakorlatokkal, és csak utána elkezdeni a keményebb munkát. Ez alatt a bő két év alatt ez volt a két dolog közül az egyik, amit valamelyest másképp csinálnék. Az első 3 gyakorlatra rászánnék úgy 1,5 hónapot, a negyedikre és az ötödikre még 1-2-t, aztán 3-4 hónappal a kezdés után jöhetne a hatodik szint. A második veszteséges dolog a fekvőtámasz és a húzódzkodás ötödik szintjével eltöltött hosszú hónapok voltak, ha jól számoltam, ez kb. fél évet vett ez el 2012 első felében, amit azért egy valamivel rövidebb időintervallum alatt is megúszhattam volna, ha erre jobban odafigyelek.
Bizonyos, hogy ez a 3 év, amiről az előbb beszéltem kevesebb idő alatt is összejönne, ha lenne egy profi edzőm, vagy egy olyan edzőtársam, aki a kilencedik ismétlés végén üvöltene a fülembe, hogy menni fog az a tizedik is, *****! Én azonban a költségtakarékos megoldások híve vagyok, persze a normális ész határain belül, anyagilag csak a két könyvbe, a húzódzkodórúdba, valamint a kosárlabdába fektettem be. A 3 éves időtartamot tulajdonképpen nem is tartom problémának, hiszen 23 évesen gyakorlatilag még ott van rajtam a tojáshéj, és ha a mesterlépések egy része 24-25 éves koromra összejön, azt már egy király eredménynek fogom tartani.
Mindenekelőtt, és ez különösen vonatkozik azokra, akik az elmúlt pár hét/hónap során kezdték el ezt az oldalt olvasni, hogy ne úgy képzeljetek el, mint valami mestert, aki szorgosan, hetente (vagyis most már kéthetente) adagolja a tudást a padawanok fejébe, hanem egy majdnem teljesen kezdő szintről elindult, elég vékony srácot, aki még ma is ismerkedik a folyamattal. Noha a tapasztalataimról tudnék beszélni, korántsem biztos, hogy megfelelő tanácsokkal tudnék mindenkit ellátni, hiszen minden ember testfelépítése változó, és más a jó az endomorf, a mezomorf, és a hozzám hasonló ektomorf típusú embereknek. Ebben a posztban egy rövid áttekintést szeretnék adni arról, hol is tartok éppen ebben az igen hosszú folyamatban, melynek még én is csak az eleje fele járok, valamint hogy most, valamennyire a tizedik lépés előtt körülbelül mennyi időre van még szükségem a mesterlépések eléréséhez. A 6 gyakorlat közül talán nem is volt olyan, aminek az eddigi 4-9 lépését kristálytisztán, a könyv utasításai szerint végeztem, és ez általában amiatt volt így, mert vagy nem volt meg a technikai háttere a gyakorlat megvalósításának, vagy mert túl nagy volt a lépés két szint között.
A dolgok jelenlegi állása alapján az a véleményem, hogy két gyakorlatból belátható közelségben van a tizedik szint, másik kettővel kapcsolatban olyan érzésem van, hogy egy alagútban vagyok, és annak a végén látok egy halvány fényforrást, az ötödik elég képlékeny, és nem is nagyon foglalkoztam vele az elmúlt hónapokban, a hatodik pedig még nagyon messze van.
1. Fekvőtámasz
A hetedik szintig olyan szépen sorban mentek a dolgok, mint ahogy a nagymamám polcain helyet foglalnak a befőttesüvegek. Aztán a kosárlabda pont nem volt kéznél, maradtak a könyvek, aztán egyszer a könyvek sem voltak kéznél, én pedig azt találtam ki, hogy lehetne egykezes fekvőtámaszt a konyhapulton is végezni. Ez ugyan nehézségben ugyan sehol sincs a hagyományos egykezes fekvőtámasztól, viszont fejlődési lehetőségnek csak jó lesz talán, és ha minél több ismétlést meg tudok csinálni, akkor majd egyre lentebbi és lentebbi pozíciójú akadályokra mehetek, ameddig el nem érem a padlót. Jelenleg a 79 centi magas asztal aktuális, és a tervek szerint 5-6 sikeres ismétlés után megyek majd lentebb. A jelenlegi szint még eléggé új, ezért a következőre egy kis ideig még várnom kell.
2. Guggolás
Az első probléma, amivel a guggolás során szembesültem az volt, hogy a hatodik szint után képtelen voltam végrehajtani a hetedik szinten lévő egylábas guggolást úgy, hogy az elől lévő lábam rajta van egy kosárlabdán. Kipróbáltam azzal, aztán könyvekkel, majd lépcsővel, de az akkor még gyengébb támaszkodó lábamban nem volt annyi erő, hogy ellensúlyozza azt az minimális, lefelé történő erőfeszítést, amit az elöl lévő lábam fejtett ki a kosárlabdára/könyvekre/lépcsőre. Aztán ilyen-olyan kerülőutakon eljutottam a magasabb pozícióból történő egylábas guggolásig, ahonnan egyre lentebb és lentebb kerülve lassan a teljes egylábas guggolás lesz a cél. Ez lesz az, ami a tervek szerint kb. 3-4 héten belül már meglehet.
Nem tudom, hogy ha úgy van elvégezve, hogy az ember feneke rajta van a földön könnyebb, vagy nehezebb-e, mint a Pavel féle guggolás (amikor nincs rajta), szerintem könnyebb, mert a pavelinél még egyensúlyozni is kellene, de ezt majd meglátjuk.
3. Húzódzkodás
A hagyományos húzódzkodással, az ötödik szinttel rendkívül sokáig bénáztam, amiről már írtam. A legoptimálisabb megoldásnak azt tartanám, ha lenne egy olyan húzódzkodógép a közelemben, amik egyes konditermekben fordulnak elő: az aljára rá lehet állni, súlyokat lehet rátenni, és minél alacsonyabb a súly, annál nehezebb a húzódzkodás, vagyis annál nagyobb részben kell használnod az erődet. Sajnos ilyen gépem nincs, ezért maradnak az olcsóbb megoldások, azaz a saját húzódzkodórudam, vagy a játszótéri hinta használata, de tökéletes megoldásnak tulajdonképpen egyik sem nevezhető. Pont valamelyik nap jutott eszembe az, hogy a felemás törülközős húzódzkodást is lehetne a fekvőtámaszhoz hasonlóan csinálni. Hagyományos, vállszéles fogással, az egyik kéz még a rúdon, a másik pedig viszonylag magasan a törülközőn, és aztán a kellő ismétlésszámok elérésével a törülközőn lévő kezem egyre lentebb és lentebb mehetne a segítő kéz teljes kiiktatása felé. Sajnos itt az a kezem még viszonylag magasan van, de remélem, ez a módszer is bejön majd.
4. Lábemelés
Sokáig azt gondoltam, hogy a lábemelés lesz az, ahol a leghamarabb elérem a tizedik szintet. Már 2011 első felében, pár hónappal a kezdetek után, amikor fel volt függesztve két méter magasra a húzódzkodórúd, kipróbáltam a függeszkedős hasizomerősítő gyakorlatokat, és elég jól mentek. Viszonylag rövid idő alatt eljutottam az ötödik-hatodik-hetedik szintig, ott viszont abbamaradt a dolog, mert hetedik szinten nem éreztem teljesen szabályosnak a végrehajtást. Ami azt illeti, most nem nagyon találnám annak, kellene hozzá egy tükör, vagy hogy le tudjam videózni, és vissza tudjam nézni, bár jobban meggondolva a videós verzió működhet is.
5. Híd
Mint a fekvőtámasz, a guggolás és a húzódzkodás esetében, itt is szépen ment az indulás után a folyamat, aztán a hidat is hasonlóan csinálom, mint az első három gyakorlatot. Jelenleg 67 centi magasan van az asztal, amire hátrahajlok hídba, és előrehajlok hídból, igaz, néha küzdök egy kis fejfájással, de a tervek szerint ezt sikeresen tudom majd minimalizálni. A tervek szerint most már nem lesz semmiféle szintváltás, csak az adott lépések egyre nehezebb verzióinak elsajátítása, egészen a tizedik lépésig, azaz most már ráfordultam Mezőkövesden a 12 km hosszú teljesen egyenes útra, és már csak le kellene rajta gyalogolni málhazsákkal Andornaktályáig.
6. Fekvőtámasz kézállásban
Ha a lábemelés necces volt, akkor ez bizony húzós lesz. Talán úgy egy-másfél év múlva tudok közelebbi információkat adni erről, mert ez még tényleg nagyon az eleje: így, hogy már a negyedik lépést is kétfelé kellett bontani, látható, hogy ez egy elég hosszú folyamat lesz. Talán majd a gyerekem fogja levideózni, amikor először megcsinálom az egykezes változatot, de akkor azt fel is teszem ide. És talán még kopaszra is fogok borotválkozni, ha sikerül.
7.1. Fekvőtámasz ujjbegyeken
Ez az, amit már elég régen csináltam, de a teljes fekvőtámasz elég jól ment rajta. Ennek talán az is lehet az oka, hogy úgy fél-egy évvel ezelőtt, amikor a hagyományos fekvőtámasznál jártam, akkor gyakran csináltam azokat a fekvőket hasonló módon, mintha ujjbegyekre támaszkodnék. Legközelebb, ha majd ismét rávetemedek, akkor majd a valahol az ötödik-hatodik szint körül fogok bekapcsolódni.
7.2. Függeszkedés
A függeszkedést mostanában azért szoktam hanyagolni, mert a törülközős felemás húzódzkodás, amit mostanában szoktam általában csinálni, hasonló területeket fejleszt. Viszont ahogy így végignézem a függeszkedés nyolcasát, mindenképpen óriási potenciál van ebben a sorozatban, amit vétek lenne parlagon heverni, ezért ha majd két hét múlva legközelebb hazamegyek, szerintem felhozom a Fegyencedzés 2-t Budapestre, és mindenképpen kitalálok valami jó kis edzéstervet az alkar erősítésére is.
8.1. Vádliemelés
A vádliemelést bírom. Igaz, az utóbbi időben ezt is hellyel-közzel csináltam, de amikor igen, akkor jól szokott menni, tulajdonképpen elégedett is vagyok vele. Jelenleg egy lábbal végzem fal mellett, de amikor majd jönnek a lépcsőn végezhető változatok, akkor sincs probléma, mert lépcső az itt van bőven ebben a tízemeletes panelházban.
Futás
Voltak olyan pillanatok, amikor szinte minden nap ki tudtam volna menni, voltak olyanok, amikor napokig nem kívántam, és olyanok is, amikor ugyan hosszú idő után kimentem volna, azonban pont aznap esett irdatlan mennyiségű hó. A tervek szerint azonban áprilistól ismét visszatérek rá egy heti 3-4 edzés erejéig így, hogy hóeséstől talán már nem kell tartani, de az edzés+KM+futás hármast nem szeretném egy napra tenni. Nem tudom, most mennyi idő alatt futnám le a 400 métert, valószínűleg kicsivel kevesebb lenne az időeredmény, és a hányinger mértéke is a végén, de ezt augusztus-szeptember környékén már tisztábban látom majd.
Krav-Maga
Két éve voltam egy pár edzésen, akkor annyi volt az egész, most viszont élvezem. Magáról az edzések menetéről itt most nem szeretnék írni, hiszen mindenki megtapasztalhatja, ha elmegy, az első alkalom tudomásom szerint mindenhol ingyenes, valamint kb. annyira tartozik szorosan az oldal fő témájához, mint a futás. Viszont ebben a sportban a szinteket leszámítva nem igazán vannak mérföldkövek, mint más gyakorlatoknál. Nincs az, hogy az ember ma még csak két késes arcot tud leverni a Hajógyárin valamelyik diszkó előtt, holnap pedig már hármat is. A délutáni munkám után levezetőnek teljes mértékben tökéletes ez a fajta edzés, a társaság is király, önvédelmet is tanulunk, hazafelé adrenalinlöket, más nem is kell.
Más
Zászló, nyakerősítés, stb. A jövő zenéje, de ha majd 2 hét múlva felhozom a könyvet, és meg fogom próbálni belepakolni az edzéstervbe, de most még az 1-6. a prioritás.
A posztjaimat sajnos nem túl gyakran olvasom vissza. Talán azért is, mert úgy vagyok vele, hogy az már a múlt, elmúlt, megtörtént, nem kell vele többé foglalkozni. Pedig valószínűleg tudnék belőlük tanulni. Problémám az is, hogy néha sajnos elég kedvetlen, és egyúttal fegyelmezetlen vagyok, ami miatt más átteszem a következő napra a jelen napra tervezett edzéseket, és ez az oka a néha-néha rapszodikusan egymás után következő edzésnapoknak. Néha visszaolvasva úgy tűnhet, hogy mintegy 'mentegetőzésként' írom azt, hogy "csak ennyi, vagy csak annyi sorozat/ismétlés jött össze", de utólag szinte soha nem bánom meg, hogy nem csináltam többet. Előnyöm ezzel szemben viszont az, hogy az esetenként hosszabb edzéskihagyások során sem tudok hálistennek olyan nehezen visszafejlődni (az eddigi 2, vagy 3 szabad hetem után is majdnem ugyanakkora ismétlésszámokkal tértem vissza, hogy csak egy bemelegítő edzést kellett csinálni, és utána ment minden úgy, ahogy azelőtt). Az évek során sokféle edzéstervet kipróbáltam, ami elég nagy szabadságot jelentett az edzések megtervezése során, de megvolt az a hátránya is, hogy csökken a motivációm, és elkedvetlenedek. Sok helyen voltak már eddig hátráltató tényezők az edzés során, de eddig még mindegyiket leküzdöttem, és ezután is le fogom őket.
Végül: most vasárnap Jay rendezésével Fegyencedzés találkozó lesz most vasárnap 10 órától 16 óráig a dél-budai Thor edzőteremben. Szívem szerint én is elmennék, de a hétvégi elfoglaltságaim miatt sajnos most nem tudom beütemezni. Beteszem azt a levelet, amit nekem is elküldött, ha valaki esetleg még nem hallott róla, és szeretne (és miért ne szeretne?) elmenni: Jobb egérgomb + Kép megjelenítése, a teljes méretért.
Utolsó kommentek